80 nap alatt

Az utazás kaland, izgalom, amely a felfedezés élményével is kecsegtet. Éppen ezért utazni jó, az pedig még jobb, ha egy-egy hosszabb-rövidebb kirándulás alkalmával más kultúrákkal is megismerkedhetünk. Ilyenkor szó szerint belekóstolhatunk külföldi konyhák ízeibe, s azok által egy-egy nép lelkivilága is közelebb kerülhet hozzánk.

A világ "terített asztalán" sok-sok finomság elfér
A világ egy nagy terített asztal… Fotók: dreamstime.com

A 80 nap alatt a Föld körül című regény biztosan sokaknak ismerős – abban a főszereplő, Phileas Fogg fogadásból indul útnak, hogy 80 nap alatt megkerülje a Földet. Utazása igen kalandos, ám végül sikerül teljesíteni a kitűzött célt, sőt egy nappal korábban érkezik vissza Londonba.

Utazás közben sok új éttermet, cukrászdát kipróbálhatunk, s az új ízek jó kedvre hangolhatnak
Utazás közben sok új éttermet, cukrászdát kipróbálhatunk, s az új ízek jó kedvre hangolhatnak

Nos, mi most januártól arra vállalkozunk (nem fogadásból), hogy valami hasonló „világkörüli utazásban” részesítjük vendégeinket, méghozzá úgy, hogy elkészítjük néhány ország egy-egy jellegzetes desszertjét.

Ez a Saveur-ízutazás, amely több héten keresztül tart, s általa is megmutatjuk, hogy cukrászdánk valóban az új ízek lelőhelye. Az első két finomság már el is készült, és bizony hamar elkapkodták a vendégek. Az egyik az amerikai Red Velvet (vörös bársony) torta volt, a másik pedig a holland „macaron”. Mindkettő különleges a maga nemében, és más-más ízvilágot képviselt. Elegancia és könnyedség jellemezte őket – vendégeink a vörös tésztájú Red Velvetet különösen szerették.

Most pedig a japán sajttortán van a sor, amely nemes egyszerűségével hódíthatja meg az ízlelőbimbókon át a szíveket. A sort folytatjuk, így a következő hetekben várható egyebek mellett az örmény Marlenka, a lengyel krémes, az orosz Pavlova és az olasz Torta della Nonna.