Bejegyzések tőle Bokros Judit

Varázslatos terasz a „lila cukrászdában”

Időről időre szükségünk van a megújulásra. Ezt éreztük idén tavasszal mi is a Saveurben, ezért úgy döntöttünk, hogy egy kicsit átváltoztatjuk, még hangulatosabbá tesszük a teraszunkat. Nem sok mindent akartunk megváltoztatni, hiszen mi és a vendégeink is nagyon szeretik azt a zöld környezetet, ami körülvesz itt bennünket. Az egyik falon valódi borostyán fut körbe, kint, […]

Tavaszi frissesség, fotókon

Az idei tavasz nekünk is rendhagyó. Alig, hogy beköszöntött a március, s a jó idő, máris megjelent a koronavírus, ezzel együtt pedig a vészhelyzet. A nyitva tartás kapcsán nekünk is alkalmazkodni kellett újra és újra, de mindig is azt tartottuk szem előtt, hogy minél tovább tudjunk titeket kiszolgálni a megszokott minőségben.Igaz, hogy jelenleg beülni nem […]

Élmény, a belvároson túl

Az emberek általában azt gondolják, hogy ami a belvárosban van, az jobban elérhető, legyen szó boltról, vendéglátóhelyről. Pedig ez nem mindig igaz, hiszen parkolni kell, illetve valakinek a városszélről kell oda eljutnia. Mi kifejezetten élvezzük, hogy egy kicsit távolabb helyezkedünk el a központtól. A Saveur így is egy forgalmas út mellett található, ahol naponta sok […]