Varázslatos terasz a „lila cukrászdában”

Időről időre szükségünk van a megújulásra. Ezt éreztük idén tavasszal mi is a Saveurben, ezért úgy döntöttünk, hogy egy kicsit átváltoztatjuk, még hangulatosabbá tesszük a teraszunkat.

Nem sok mindent akartunk megváltoztatni, hiszen mi és a vendégeink is nagyon szeretik azt a zöld környezetet, ami körülvesz itt bennünket. Az egyik falon valódi borostyán fut körbe, kint, a kerthelyiségben virágok nyílnak s még több zöld növény teremti meg az oázis hatást a társasházak tövében. A másik falfelületet burjánzó kertet idéző falfestés díszítette. Utóbbiról gondoltuk úgy, hogy szeretnénk egy kicsit megújítani. Így a gondos előkészítő munka után, amelyet profi festőcsapat végzett, a napokban elképzeléseink alapján az artbyheart márkanév mögött rejtőző Szabó Szonja dolgozott a teraszon és az oldalfalon. Ő ugyan alapvetően beltéri falfestéssel foglalkozik, de itt is remekül elboldogult. Kezei nyomán csodás virágok „nyílnak” a falon, s egy tengerparti táj látképe is elénk tárul. Az elkészült munka hasonló hangulatot teremt, mint az előző festés, ám most talán még jobban érvényesül a mediterrán, franciás jelleg, amelyet a magunkénak vallunk, s amelynek szellemében létrehoztuk a kávézót.
Szonja fantáziájának köszönhetőn a Saveur teraszán ülve kitágul a tér, és egy picit a tengerpartra képzelhetjük magunkat. A szép, lila virágok, a zöld levelek a díszítésben is megjelennek, háromdimenziós formában.

Mintha a tengerpartra látnánk rá a teraszról Fotó: artbyheart

A kávézó belső terében változatlanul a fehér-lila színhatás uralkodik, kívülről pedig ráerősítettünk arra a véleményre, amely szerint mi vagyunk a „lila cukrászda”. Az üzlet Budai úti portáját és az oldalfalát, amelyen szintén van falfestés, ízléses lila színnel festettük át.
Így hangsúlyosabb a varázsházikó hatás, és reméljük, még többen térnek be szívesen hozzánk egy-egy sütemény, kávé, vagy a nagy nyári kedvenc, a fagylalt kedvéért.

Néhány fázisfotó és a kész falfestésről készült képek megmutatják, miből is lett a cserebogár!

Szonja a Saveur elképzelése alapján, saját fantáziájából merítve dolgozott Fotók: Saveur, artbyheart



0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük